A helyi viszonyok és igények ismerete, fölényes építészeti tudás, kitűnő arány- és formaérzék, józan, tárgyilagos felfogás, az építtetők becsületes kiszolgálása – Hild József, a reformkor egyik meghatározó építésze 1867. március 6-án, éppen 150 éve hunyt el.
„Ha valaki nemzeti kultúránk nagyjai közül Petőfi, Arany, Liszt, Erkel vagy Barabás személyéről nem mutat kellő tájékozottságot, akkor azt műveltsége megdöbbentő hiányának szoktuk tekinteni. Ha azonban e nevekkel egy szinten álló építésznagyságaink iránt érdeklődünk, akkor a szakmabelieken kívül alig találunk valakit, aki még csak hozzávetőlegesen is ismerné azok szerepét, jelentőségét és alkotásait.” – foglalta össze az azóta is nagyjából fennálló helyzetet Rados Jenő az 1958-ban Hild Józsefről megjelent művében.
„(…) Párizsban tudják azt, hogy ki volt Mansart vagy Garnier; Londonban is ismerik Wrent vagy Barryt; és elképzelhetetlen volna, hogy olasz kultúrember Bramante, Palladio vagy Bernini nagyságáról, művészetéről ne alkotna magának megfelelő képet.
Viszonyaink ilyetén alakulásáért nagymértékben mi – építészek és műtörténészek – is felelősek vagyunk, akik nem publikáltuk, propagáltuk, eléggé építész-értékeinket, nem hoztuk elég közel azokat a szélesebb rétegekhez (…). Nem egy esetben láttuk, hogy történelmünk viharai közt az architektus „kőbeörökített” eszméi mulandóbbaknak bizonyultak a költő papírra vetett szavainál.”
Hild halálának 150. évfordulóján akkor most elevenítsük fel a teljesség igénye nélkül, hogy ki is volt ő és mit is alkotott.
Hild József (1789-1867) a reformkor klasszicista építészetének – amit Rados az építészettörténetünk egyik legkiegyensúlyozottabb, legmegnyugtatóbb fejezeteként értékel – meghatározó mestere Pollack Mihály (1773-1855) mellett. Míg Pollack Bécs mellett született és a féltestvére, Leopoldo Pollack mellett Lombardiában megszerzett képzettség birtokában (a lombard klasszicizmussal és Palladio művészetével áthatva), mint kész építész, sőt szaktekintély 25 éves korában kezdte meg Pesten a működését, Hild Pesten született és nevelkedett. A piarista gimnáziumba járt, ahol hazafias gondolkodás uralkodott, itt alakult ki baráti és ismeretségi köre, amely a későbbiekben is a város polgári társadalmához kapcsolta.
A Hild család nagy hagyományokkal rendelkezett az építész hivatás terén, egyes források szerint a nevük már a 15. században szerepelt Magyarországon, sőt II. Lajos alatt udvari építészt is adtak az országnak. A török hódoltság idején Ausztriába telepedtek át, itt a 18 századból lehet egy bizonyos Adalbert Hild, udvari építész nevére bukkanni. Az ő egyik fia, János volt Hild József apja, aki Csehországban született, Bécsben tanult és Olaszországban is járt. Igen fiatalon már a nagyszombati invalidusház építésénél közreműködött, innen került 1786-ban Pestre az Isidore Canevale (vagy más írásmódban: Ganneval) tervei alapján épülő Versorgungshaus (a későbbi Neugebäude) kivitelezésének vezetésére.
A 20 éves, de már nős és egy gyermek apjaként Pestre érkező Hild János családjával együtt kezdetben a Neugebäude először felépült III. sz. pavilonjában lakott, itt született meg második gyermeke, József is, akit még hét további követett. Hild József tehát tulajdonképpen itt, ezen – a városból egyébként akkor még eléggé kieső, a mai Szabadság tér helyén lévő – építési területen nőtt fel. Egészen 10 éves koráig, amikor megkezdte gimnáziumi tanulmányait, az itt szerzett benyomások határozták meg gyermekkorát.
Hild József ifjúkori pályájáról, külföldi tanulmányútjáról ellentmondásos adatok maradtak fenn, az mindenképpen bizonyos, hogy a Bécsi Művészeti Akadémián végzett építészeti tanulmányokat, majd szintén a birodalmi fővárosban az akkor nagyhírű építész, Moreau irodájában dolgozott. Ezt az ígéretes indulást akasztotta meg apja halála 1811-ben.
Hild János fiatalon, 45 éves korában hunyt el. Munkássága legnagyobb részét kivitelezési vállalkozások töltötték ki, de tervezőként is működött. Legjelentősebb munkájának Pest város első rendezési tervét szokták tartani, de – ahogy erre Rados Jenő rámutat – ez a megelőző másfél évtized problémáinak inkább összegzése, mint megoldása volt, és a kidolgozásában Balla Antal főmérnöknek is nagyon jelentős szerepe volt.
Építészeti tervei közül bár nem valósultak meg, de mindenképpen említésre méltóak a Pesti Színház és a Nemzeti Múzeum tervei. Élete utolsó éveiben az egészsége megrendült, munkáját egyre nehezebben tudta ellátni. Halálakor a családra rendezetlen ügyek sora szakadt. Hild József így ír erről az időszakról: „Hazasiettem, hogy utolsó áldását elnyerhessem, majd hozzáláttam édesanyám ügyeit és a zűrzavarban hátrahagyott számlákat rendezni abban a reményben, hogy ezek elintézése után korábbi pályámat folytathatom.”
Hild János iparengedélyét özvegye örökölte, aki kezdetben Pollack Mihály és Hild Vince (Hild József nagybátyja) szavatolásával vállalta a megbízásokat, de az érdemi munka a fiára hárult. 1813 elején Hild József a Helytartótanácshoz fordult az építőmesteri jog elnyerése céljából, bár az előírt vándorévekből egy éve hiányzott. A pesti építőmesterek testülete – a képességeit ismerve – méltányosan kezelte az ügyet és a hiány pótlása céljából helyi építőmester melletti gyakorlatra kötelezte Hildet, aki ennek teljesítésére négy és fél hónapot dolgozott építésvezetőként Pollack Mihály egyik munkáján.
1817-ben megkapta mestermunka feladatát, de egyéb munkái miatt nem tudott ezzel foglalkozni, majd házassága (1822-ben vette el a budai születésű Ritter Karolinát), a család és sokasodó megbízásai gátolták meg abban, hogy a céhes elvárásoknak eleget tegyen. Építőmesteri jogosultságát végül is csak 55 éves korában, édesanyja halála után szerezte meg. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy – amint Rados írja – szinte egyedül építse meg „ükapáink szerény méltósággal telt, ünnepien egyszerű, különös ízességű városát, a szabadságharc Magyarországának mind inkább a múlt homályába tűnő melegen dobogó szívét: a régi Pestet.”
Egyik legjelentősebb, a pesti városképet meghatározó műve a Kirakodó tér volt (ma Széchenyi tér), amelynek minden épületét eredetileg Hild tervezte. Ezek közül már sajnos egy sem áll. (A közelben az Akadémia u. 3. az egyetlen megmaradt Hild-épület, amelyen ennek az egykori klasszicista Felső Dunasornak a stílusát tanulmányozhatjuk.) Elsőként a tér sarkán a Diana-fürdő készült el 1822-ben (amelyről Kazinczy is megemlékezik pesti útleírásában), majd a Libaschinszky – Koburg-palota, a Lloyd-palota (a Pesti Polgári Kereskedelmi Testület székháza), a Nákó-palota, az Ullmann-palota és végül 1837-ben a Wieser-ház. A két utóbbi épület röviddel később Európa szállóként egyesült.
Hild építette át a régi pesti városházának a 18. századból származó egyemeletes épületét két- majd háromemeletessé. Az Erzsébet híd építéséhez kapcsolódóan sajnos ezt az épületet is lebontották, és ezzel ez a történelmi együttes, amely a környék egyik legvonzóbb része volt, eltűnt.
Pályafutása alatt több száz épületet emelt: pesti lakóházakat, városi palotákat, nyaralókat, vidéki kastélyokat, középületeket, templomokat. Munkásságának igen jelentős részét tették ki a magánmegbízások, amelyeket csak Pest területén olyan nagy számban kapott, hogy ezek a kor arculatának kialakulásában döntő szerepet játszottak. (Csak Pesten majdnem ezer építési engedély iránti kérelmet nyújtott be.) Megrendelői körében sok befolyásos ember volt, így többek között József nádor, Széchenyi István, az egyházak nemzeti szellemű főpapjai.
Hild építészete szorosan összefügg a reformkor szellemiségével, ahogy ezt Rados Jenő kifejti, épületei túlmutattak az építészeten és a városépítésen, „ezekben az épületekben a reformkor életének egész gazdasági, társadalmi, technikai és felfogásbeli sajátossága tükröződik és jut bármily más magyarázatnál világosabban, hitelesebben kifejezésre.” A klasszicizmus stíluskeretein belül „egész alkotó tevékenységének legerősebb alapja a környezet, a helyi viszonyok és igények teljes ismerete volt. (…) Művei a klasszicizmus (…) feszes jellegével, sőt hideg akadémizmusával szemben melegebb, emberibb hangot ütnek meg.”
Klasszicista építészetünk egyik legjelentősebb fejezete a templomépítészet. Hild 17 templom építésében vett részt. Az egri, az esztergomi és a szatmárnémeti székesegyház az ő tervei szerint készült el. A Szt. István Bazilikához (amelynél az egri és az esztergomi székesegyház sikere után tulajdonképpen szóba sem jött más építész) tervek egész sorát készítette, és a kivitelezés is az ő elképzelései alapján indult el 1851 augusztusában. Hild halála után, 1867-ben Ybl Miklós vette át az építés vezetését.
„Kedves nőm! (…) általad nem csak jó asszonyra, gondos anyára tettem szert, aki az engem gyakran megtaláló szenvedéseket tűrte szeretetteljes visszafogottsággal és állt vigasztalólag oldalamon, hanem házasságunk által hatalmas támaszra leltem akkor még élő édesanyádban, szüleidben (…)” – írta Hild József 1856 szeptemberében feleségének. Ekkor Hild – aki rengeteg munkája ellenére sohasem halmozott fel vagyont (köszönhetően annak, hogy sosem a saját javadalmazását, hanem az épület minőségi és biztos megvalósítását tartotta elsősorban szem előtt), élete végéig bérlakásban élt és egyedül egy szerény méretű nyaraló villát tudott saját ingatlanként felépíteni a mai Budakeszi úton – súlyos anyagi krízisbe, csődhelyzetbe került, amihez erősen hozzájárultak fia, Hild Rafael kártyaadósságai. (Hild József öt gyermekéből három érte meg a felnőtt kort: Rafael, Sándor és Sarolta.)
A csődeljárás szerencsésen, megegyezéssel zárult. Hild és felesége eladták a nyaralójukat és ezáltal ki tudták elégíteni a hitelezőket. Az utókor számára pedig a csődeljárás hatalmas hozadéka, hogy jelentős kortörténeti dokumentumként írásos feljegyzés készült Hildék lakásának és nyaralójának berendezéséről.
„Az építész alkotása – az épület – nemcsak alaprajz, homlokzat vagy metszet, nemcsak anyag, szerkezet és mesterség, nemcsak funkciót kielégítő tér és tömeg, hanem a maga összességében az a keret, amelyben az emberiség életét leéli, amely jó vagy rossz megoldásaival irányít és nevel, végső fokon pedig építőjének és lakójának egyaránt korához, környezetéhez alakuló viszonyát határozza meg. Ebben az értelemben az építész (…) az egész társadalom habitusának formálásából kiveszi részét.” – írja Rados Hildről szóló könyvében.
„S ha ilyen átfogó szinten tesszük mérlegre a magyar építészet nagyjait, alig találunk olyat, aki Hild József mellé volna állítható. Becsületes mesterséggel egybeforrt elmélyedő művészetével (…) a reformkori Pest nagy nevelőmestere volt, akinek munkája egyként határozta meg korának atmoszféráját e város utcáin, lakóházaiban, szállodáiban, fürdőiben, kávéházaiban és gyáraiban.”
Források:
Rados Jenő: Hild József életműve, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
Hild József építészete – Tanulmányok az építész halálának 140. évfordulóján rendezett konferencia anyagából, Terc, Budapest, 2008
Dr. Rokken Ferenc: A Ferenc József tér
Halmos Károly: Egy építész lakhelyei, Hild József építész és építőmester tárgyi környezete – fizetésképtelensége tükrében, Budapesti Negyed, 2009. tavasz, 63. szám
Képek:
OSZK Digitális Képarchívum
Rados Jenő: Hild József életműve, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
https://mindenamieger.blogspot.hu/2014/08/evszazados-falak-kozott.html
